Menü

2019. január 8., kedd

Hogyan segíts egy vaknak és hogyan ne

Minél tapasztaltabb egy látássérült ember az egyedül közlekedésben, annál többféle segítő szándékú járókelővel találkozik. Általában értékeljük a segítséget, de ahhoz, hogy ez jó élmény maradjon mindkét fő számára, nem árt, ha tudtok néhány szabályt, amivel a saját és a veletek lévő látássérült dolgát is megkönnyítitek. Összeszedtem ezek közül azokat, amikkel a legtöbbször találkozom, és amikről még mindig nem beszélnek eleget.

Kérdezz, mielőtt cselekednél!
Ha látsz egy látássérült embert egymagában ácsorogni és úgy érzed, belefér az idődbe és a hangulatodba, hogy segíts neki, nyugodtan menj oda hozzá, de ahelyett, hogy megfognád és elkezdenéd húzni, kérdezd meg, van-e szüksége valamire. Ha azt mondja, nincs, ne könyveld el, hogy biztos bunkó, simán lehet, hogy csak szimplán vár valakit. Persze ez tőlünk függ, több olyan sorstársamról is tudok, aki meglepően durva stílusban utasítja el a felé közeledőket, akik ettől megijednek és akár évekig nem mennek vakok közelébe, de fontos, hogy ezt ne vedd a lelkedre. Lehet, hogy csak rossz napja van.
Ha elfogadja, kérdezz tovább!
Miben, hogyan, hová? Ez a három alapvető kérdés, amit érdemes feltenni ilyenkor. Nekünk fontos, hogy biztonságban érezzük magunkat, ha egy idegennel közlekedünk, éppen ezért szeretjük elmondani, hogyan tudjuk megkapni ezt az érzetet. Alapvetően vagy könyököt, vagy vállat fogunk. Mi a látóét, nem a látó a miénket! És főleg nem kezet. Így is sok fizikai kontaktba kerülünk számunkra ismeretlenekkel, szeretünk legalább ennyit megőrizni a magánszféránkból. Nem kell velünk lassan, csigatempóban menni, főleg, ha esetleg jelezzük, hogy sietünk. Megint más, ha te pont nem tudsz szaladni, mert mondjuk fáj a lábad vagy bármi, de akkor nyugodtan menj a saját tempódban, mi előbb-utóbb találunk valakit, akivel nem hátráltatjuk egymást kölcsönösen.
Ha nem ismered a környéket, inkább ne segíts!
Sokszor előfordult már velem, hogy mentem valahová, egy járókelő felajánlotta a segítségét, majd félúton közölte, hogy innen már nem tud továbbmenni velem, mert nem ismeri a helyet és amúgy is rohan, úgyhogy oldjam meg, én meg örülök, ha megtalálom valamelyik támpontomat és fel tudom venni a fonalat.
Gondolkodj, mielőtt megjegyzést tennél!
Tudom, hogy a látók sokszor nem tudják elképzelni, milyen lehet vakon az élet, de egy idő után nagyon megalázó tud lenni, amikor egy nap alatt már nyolcadjára mondják azt nekem, milyen szépen felöltöztetett anyukám, milyen nagyszerű, hogy tudok lépcsőzni, mekkora király, hogy járok helyekre. Értem én, hogy ezt elismerésnek szánod, de nagyon sokszor nem úgy jön le. Ezeket a gondolatokat is egész nyugodtan fordítsd át kérdésbe, sokkal kevésbé sértő, ha megkérdezed, hogyan választok magamnak ruhát, hová megyek éppen, és úgy egyáltalán mit csinálok.
A másik véglet
Nem szeretjük a sajnálatot. Ahogy zavarba hoz az ok nélküli dicséret, úgy azt se nagyon értékeljük, ha egyszer csak elkezdesz sajnálkozni, hogy jaj, szegényke, biztos rossz lehet így élni, te nem is tudnál ilyet, inkább megölnéd magad, milyen kihívás lehet így minden egyes nap és mennyire nem igazságos ez, mert kár értem. Tovább nehezíti a helyzetet az, amikor hiába kezdek el mesélni az életemről és mutatom meg, hogy nem, nem vagyok szerencsétlen, sőt, kifejezetten boldognak mondhatom magam, a kísérő ezt egyszerűen nem hallja meg, nem akarja meghallani. Volt már félórás sétám ilyen emberrel, és a végére majdnem elhittem, hogy tényleg szar nekem.
Ne ültess le erőszakkal!
Ez a téma a látássérülteket is gyakran megosztja, mégpedig azért, mert azt, ki milyen helyzetben akar leülni a tömegközlekedésen, mindenkinek a saját dolga eldönteni. Ismerek olyat, aki már csak büszkeségből sem hajlandó elfogadni a felajánlott helyet, más viszont bármikor bárhol leül arra hivatkozva, hogy ő vak, úgyhogy neki ez jár. Én pont középen vagyok ezen a skálán, hosszabb, kanyargósabb útnál kérek magamnak helyet, de egy-két megálló erejéig fölöslegesnek tartom, mert leszállni is nehezebb utána, főleg ha az adott hely messze van az ajtótól. Szóval mielőtt elkezdenéd húzni a vakot egy üres szék felé, kérdezd meg, van-e rá szüksége, az úgy mindenkinek tiszta, a büszke nem fog megbántani téged, a mindenhol leülős elfogadja, a többi meg eldönti magának.
Ne simizz!
Se fehérbotos vakot, de főleg ne a vakvezető kutyával közlekedő vak kutyáját, és leginkább ne közlekedés közben!
 Szintén kutyás téma
Útközben ne akard elvonni a kutya figyelmét pl. etetéssel, odafütyüléssel, csettintéssel, stb.
Ne mutogass!
kutyás helyzet, ill. lehet botos is, pl. a buszon fontos, hogy helyfelkínáláskor ne mutogass, hogy ott, és főleg ne a vaktól nyolc méterre lévő hátsó ülésre akard leszuszakolni, hanem mindenféleképp ajtóközelben. Ha már ott ül valaki, ne akarj erőszakkal rátukmálni egy másik helyet az ott ülő emberre, és ne akard felállítani csak azért, mert ott a vak és üljön le. A lényeg, hogy ajtóközelben lévő helyet keress. Fontos, hogy olyan legyen a hely, ha pl. kutyás vakkal közlekedsz, ahol a kutya be tud feküdni a gazdi lába alá.
A kutya és az utazás
A vakvezető kutyára nem kell szájkosár sem buszon, sem egyéb helyen. A sofőrnek joga van bekérni a kutya papírjait, de az utasoknak nincs.
Ügyintézés
Épületben való tájékozódásnál vagy ügyintézésnél csak akkor segíts, ha fél percnél több időd van, ez főleg a sorban állós ügyintézésekre igaz, pl. az elektronikus sorszámhúzós bankoknál, a vak ugyanis nem fogja tudni, hogy mikor kerül sorra. Más opció, ha nincs időd, vezesd oda az akadálymentes ügyintézési felülethez (minden bankban, postán, stb. van kifejezetten vakoknak kiemelt ablak). Ha erre sincs időd, akkor viszont minden intézményben van kihelyezett biztonsági őr, akinek kötelessége szólni a kollégáknak, hogy intézkedjenek.

Összefoglalva úgy gondolom, mindennek a lényege a jó kommunikáció és az, hogy ne sztereotípiák és vakos filmek szerint állj hozzánk. Hidd el, egy jól kérdező, nem nyomuló, rugalmas segítőt senki sem fog elküldeni a fenébe!
Ha mégis, akkor meg sem érdemli, hogy foglalkozz vele, valószínűleg az egyéni frusztrációját, a vaksággal járó feldolgozatlan problémáit akarja a nyakadba aggatni. Ne hagyd, hogy egy-egy ilyen elrontsa a napodat és nyugodtan merj jól segíteni!

2 megjegyzés:

  1. Jók a gondolatok, a kutyával kapcsolatos észrevérteleket én is megtanultam.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, ha tetszett, köszönöm, hogy erre jártál!

      Törlés